Még ma is köztünk vannak I. rész

Ez alkalommal egy kis kitekintéssel készültem. A következőkben arról olvashattok, hogy milyen szerep jutott a mitológiának a mai modern Japánban.

Nem merném azt állítani, hogy a mai japánok (vagy akár Japánnal foglalkozó emberek) sűrűn kézbe vennék a Kojikit, Nihonshokit, vagy bármely a mitológiával, hiedelmekkel foglalkozó ősi művet, azonban az jól megfigyelhető, hogy ezen mítoszok ma is közkedveltek, és nem vesztek el az évezredek homályában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a mai populáris kultúra is előszeretettel nyúl vissza ezekhez a misztikus történetekhez, személyekhez. Bizonyára már kitaláltátok, hogy ebben a cikkemben a mitológia és a modern Japánban oly népszerű animék, mangák stb. kapcsolatát fogom boncolgatni, a teljesség igénye nélkül kiragadva párat.

Elsőként a talán kevéssé ismert Takamagahara (タカマガハラ) címet viselő mangáról ejtenék pár szót.
Aki olvasta a cikkeimet, annak feltűnhetett, hogy már a manga címéből is világosan kiderül, hogy van némi kapcsolat a mitológiával. Takamagahara nem más, mint az Amaterasu által uralt Magasságos Égi Mező, azaz a mennyország.

Yamada Yamato, a főszereplő

A történetről röviden: Látszólag teljesen hétköznapi világban, teljesen hétköznapi emberekkel játszódik, azonban vannak bizonyos személyek, akikben felébred egy különleges képesség, melyet „isteni ajándéknak” hívnak. A főhős, nevezetesen Yamada Yamato (山田大和[1]) például képes emberfeletti mértékben megnövelni mind támadóerejét, mind védekezőképességét. Gyilkos öklétől falak törnek, emberek repülnek. Ez az ő isteni ajándéka. Amint az már a manga első fejezetének első lapján is kiderül, minden embernek megadatott az isteni ajándék, minden egyes ember rendelkezik különleges képességekkel, azonban nem mindenki tudja felébreszteni a benne rejlő erőt. Ez a kis szösszenet párhuzamba hozható a sintō teremtéstörténettel, miszerint minden ember istenektől származik.

Egyéb sintō elemek: Ebben a mangában Takamagahara nem más, mint egy erőszakos iskola egy párhuzamos dimenzióban, ahol annak diákjai az isteni ajándékukat fejlesztik, méghozzá úgy, hogy folyton folyvást balhéznak, harcolnak. Ebbe a dimenzióba sintō szentélyek torii kapuin keresztül lehet eljutni. Kicsit olyan, mint a Harry Potterben a kandallók, ezeken keresztül „hoppanálnak” a másik világba. 😀

Ezzel át is térnék a következő műre, amely meghökkentő mennyiségben tartalmaz mitologikus elemeket. Ez a manga/anime pedig nem más, mint a bizonyára mindenki számára ismerős Naruto (ナルト).
Azoknak, akik esetleg még nem hallottak róla, ez egy nindzsákról szóló, nagyon komoly mondanivalóval rendelkező történet, melynek főszereplője a kezdetben bajkeverő, majd a későbbiekben valódi hőssé váló Uzumaki Naruto. A történetbe most nem mennék bele, mert a fél életem rámenne, szóval akit érdekel, az olvassa a mangát, én csak ajánlani tudom. Na de térjünk vissza a tárgyhoz. Amint azt említettem, a manga írója (Kishimoto Masashi 岸本斉史) rengeteget merített az ősi japán mitológiából.

Az Uchiha klán címere, két képviselője, illetve a sharingan

Kezdjük talán az Uchiha klánnal. Róluk annyit kell tudni, hogy különleges szemekkel (sharingan) megáldott klánról van szó. Ebből következik, hogy nindzsa technikáik túlnyomó része szemtechnika, tehát kézjelek helyett sharinganjukkal hívják elő a különböző támadásokat. E szemtechnikák többsége mitológiai istenekről kapta nevét. Ezek közül szeretnék párat felsorolni.

Amaterasu: a kiolthatatlan fekete tűz, amely addig ég, míg fel nem emészti azt, amivel érintkezik. A Napistennő nevét viselő technikát Uchiha Itachi, és Uchiha Sasuke tudják használni.

Tsukuyomi: Itachi technikája, mely Amaterasu öccsének, a Hold istenének nevét kapta. Ennek megfelelően a technikában is megjelenik a Hold, mint egyetlen kapcsolat a mitológiai személlyel. Ez a szemkontaktust igénylő, végtelenül kegyetlen technika egy illúzióba taszítja áldozatát, melyet teljes mértékben a használója irányít. Képes az időt is befolyásolni az illúzión belül, ezáltal pár másodpercet akár több napnak is érezhet az elszenvedője. Ennek következtében nem fizikai, hanem súlyos pszichikai trauma éri az ellenséget. Erről is hoztam egy videót:

Susanō: egy szinte áttörhetetlenül erős pajzsként szolgáló technika, mely körülöleli használóját, aki azonban támadásra is képes vele. Különösebb összefüggést nem vélek felfedezni a mitológiai Susanōval, hacsak nem annyit, hogy kifejezetten kellemetlen jelenség, ha éppen ellenünk van. 😀

Izanagi: ezzel a technikával képesek elmosni a határt valóság és illúzió között, így a történteket képes megmásítani a technika alkalmazója. Viszont ennek ára van: a szem, mely életre hívta a technikát, megvakul. A következő videón láthatjuk, hogy a szétroppantott Danzo felülírva halálát, ismét felbukkan:

Izanami: a végzetet megmásító Izanagival ellentétben ez a technika inkább eldönti azt. Egy végtelen hurokba ejti az ellenfelet, amiből csak akkor szabadulhat ki, ha nem menekül tovább az ember a végzete elől, hanem elfogadja azt.

http://naruto-kun.hu/manga/mangas/Naruto/587/Naruto_587_05.png

Egyszóval az Izanami és az Izanagi egymás ellenpólusai.

Az egyéb Uchiha technikákon felül még sok más mitológiai alak is felbukkan az epizódok során, mint például Yamata no Orochi (csak itt nem sárkány, hanem nyolc-fejű kígyó képében).

Végezetül szeretnék pár szót szólni az Ōkami néven futó, eredetileg Play Station 2 videó játékról, amely 2006-ban látott napvilágot. E játék kombinálja a mitológiát, legendákat, népmeséket, hogy „elmesélje” miként mentette meg Japánt a sötétségtől a sintō Napistennő, Amaterasu, aki történetesen egy fehér farkas bőrébe bújt. Természetesen itt is számos mitológiai alak bukkan fel, továbbá a fegyvereket a császári regáliák ihlették.

A videójáték borítója

Bizonyára ezeken kívül még számtalan olyan alkotás van, melyet a mitológia ihletett, vagy legalább merített belőle, viszont nekem nem célom, hogy felsoroljam, vagy ismertessem az összeset. Az én szerény próbálkozásom arra irányult, hogy rámutassak arra, hogy az ősi értékek még ma is szerves részei a japán kultúrának. 

                                                                       

[1] Remélem senki számára nem ismeretlen már, hogy a Yamato nemzetség volt ugyebár az, aki elsőnek megkaparintotta a hatalmat Japán felett, és akik közül az első császár is kikerült. Nem is kaphatott volna a főhős főhőshöz illőbb nevet.

Felhasznált források:

– Naruto-Kun.Hu.  “Online mangaolvasó” megtekintve: 2013. május 17.
http://www.naruto-kun.hu/news.php

– Narutopedia. “The wiki about Naruto” megtekintve: 2013. május 17.
http://naruto.wikia.com/wiki/Narutopedia

– Wikipedia. “Ōkami” megtekintve: 2013. május 17.
http://en.wikipedia.org/wiki/%C5%8Ckami

A világ születésétől az első császárig II. rész

Folytatódik a történet a császárrá válás rögös útján pontosan onnan, ahol az előző irományomban abbahagytuk. 🙂

Ahogy az a 32. fejezetben olvasható, Amaterasu megparancsolta fiának, Ame no Oshihomimi no Mikotónak, hogy szálljon le a földre, és legyen Ashihara no nakatsukuni (葦原中国) uralkodója. El is indult, de az Égi Lebegő Hídról (天浮橋, a híd, mely összeköti a Mennyországot a Földdel) visszafordult, mert látta, hogy odalent káosz uralkodik, erőszakos földi istenségek (国津神Kunitsukami) civódnak stb. Amaterasu úgy döntött leküld valakit, hogy tegyen rendet, és tisztítsa meg a terepet fiának. Az isteni tanács Ame no Hohi no Kamit jelölte ki eme nemes feladatra, ő azonban hamarosan Ōkuninushi no Mikoto (大国主の尊) kegyeit kereste, és 3 évig nem tett jelentést az égi isteneknek[1].

Ōkuninushi no Mikoto szobra az Izumo szentélyben

Ekkor az istenek újra tanácskozni kezdtek, és a választás Ame no Wakahikóra esett, így átnyújtották neki az égi szarvas ölő íjat és égi tollas nyilakat, majd leküldték. Sajnálatos módon ő sem teljesítette a parancsot, helyette elvette Ōkuninushi no Mikoto lányát, és azon törte a fejét, hogy hogyan szerezhetné meg magának a földet. 8 évig nem érkezett jelentés Takamagaharába（高天原）. Ekkor Amaterasu egy fácánt küldött le, hogy ellenőrizze, mégis hol marad ilyen soká a fontos küldetéssel megbízott isten. Hát nem épp azt a választ kapták, amire vártak, ugyanis a szóban forgó Ame no Wakahiko lelőtte a fácánt az égi istenektől kapott íjjal és nyíllal, ami egészen Takamagaharáig repült és pontosan ott landolt, ahol épp Amaterasu és Takaki no Kami üldögéltek. Felismerték a nyílvesszőt, és felfedezték, hogy vér tapadt hozzá. Ekkor a következő ítéletet hozták:

„”Ha Ame no Wakahiko megbízásunkhoz híven a rossz istenekre lőtte ezt a nyilat, akkor ne találja el, de ha szíve álnok, akkor Ame No WakaHiko vesszék el a nyíl által..”

Így szólván megragadta a nyilat, és visszalökte azon lyukon át, amelyet felfelé röptében ütött. A nyíl pedig Ame no Wakahikót melle dombján találta, amikor reggel ágyában nyugodott. Ez a visszatérő nyíl [mondájának] eredete.

A fácán sosem tért vissza. Ez az eredete a ma is használt közmondásnak, “Olyan vissza nem térő követ, mint a fácán.”.”
(Kazár, 1982. 96)

Amaterasu kitartó módon ismét le akart küldeni egy istent, aki reményei szerint már tényleg megtisztítja a terepet, és behódoltatja a vad földi isteneket. Takemikazuchi no Mikoto immár valóban jó választásnak bizonyult. Egy másik isten kíséretében levonultak az Izumo-beli Inasa-no-Hamaba, és rendkívül stílusos módon (kivonták tíz tenyér hosszú kardjukat, markolatuknál a homokba döfték, és törökülésben a kard hegyére telepedtek) szegezték Ōkuninushi no Mikotohoz a kérdést:

“Amaterasu Ōmikami és Takaki no Kami küldött minket, hogy tőled [így] érdeklődjünk: az Ashihara no Nakatsukunit, amelyen uralkodsz, fenséges fiamra méltóztattam bízni, hogy ő uralkodjék rajta. Mi a szándékod ezt illetően?”

Ōkuninushi a fiaitól tette függővé a kérdést. Első fia azonnal beleegyezett, a másiknak azonban el kellett törni a karját, hogy jobb belátásra térjen. 😀 Miután Takemikazuchi no Mikoto könnyűszerrel legyőzte, Ōkuninushi is készségesen felajánlotta a földjét azzal a feltétellel, hogy építenek neki egy olyan fenséges égilakot, amilyen az égi isteneknek és égi trónörökösöknek van.[2] Ezt a történetet hívják úgy, hogy Kuniyuzuri, azaz a föld – békés – átadása.

Izumo szentélyhez közeli Inasa no Hama tengerpart és a Ben Ten Iwa Szikla. Itt zajlott le a kuniyuzuri.

Ezt követően Amaterasu ismét megparancsolta fiának, hogy uralkodjon Ashihara no Nakatsukuniban, de annak pont született egy fia és inkább őt küldték le. Ő volt Ninigi no Mikoto, aki tehát a két leghatalmasabb égi isten, Amaterasu és Takaki unokája. Adtak mellé öt nemzetségfőt (senkit sem szeretnék fárasztani a 2 soros nevekkel, viszont azt fontos megemlíteni, hogy ők mind uji főnökök ősei lettek[3]) kísérőnek, illetve Amaterasu neki ajándékozta a görbe ékszereket, a fém tükröt, és a kardot (amint azt előző cikkemben is említettem, ezek a császári család hatalmi jelképei).

Konohana no Sakuya Hime

Niniginek földre vezető útja során sorra hódoltak be az istenek. Találkozott Konohana no Sakuya Himével (木花咲耶姫), akit el is vett feleségül. A hagyomány szerint ennek a frigynek „köszönhető”, hogy a császárok élete rövid, mint a virágzó cseresznyevirágé (a hercegnő neve magáért beszél). Kettejük szerelméből hamarosan született is három gyermek, közülük egy uji ős lett. A számunkra érdekes történet azonban Hoderi no Mikoto és Howori no Mikoto testvérekkel folytatódik. Howori no Mikoto vadászatból, Hoderi no Mikoto pedig halászatból élt. Egy nap Howori megkérte bátyját, hogy cseréljenek szerszámot és próbálják ki magukat a másik mesterségében. Hosszas nógatás után a báty belement a cserébe, viszont balszerencsésen végződött a dolog: Howori a tengerbe veszejtette bátyja horgát, amiért engesztelhetetlen haragra gerjedt. Ez miatt az öcs teljesen elkeseredett.

A parton sírdogálva bukkant rá a Tengerár isten, aki azt javasolta neki, hogy keresse fel a Tengeristent, és kérjen tőle tanácsot. Howori azon nyomban tutajra is pattant, és meg sem állt a Tengeristen palotájának kapujáig, ahol a szóban forgó istenség helyett annak lányába, Toyotama Himébe botlott. Érdemes kiemelni, hogy a lány szolgálói úgy emlegették Howori no Mikotót, mint „nagyon szép fiatal férfi, előkelőbb, mint a mi urunk”. Ebből szépen kirajzolódik, hogy az égi istenek leszármazottját a földi istenek fölé helyezik. Továbbá maga a Tengeristen is azonnal felismerte, hogy a fiatal férfi rangban magasabb helyet foglal el, és ennek megfelelő bánásmódban részesítette, és egy füst alatt a lányát is hozzáadta[4]. Természetesen a horgot is előkeresték neki, ráadásként meg is átkozták annak érdekében, hogy amikor visszaadja a testvérének, az elszegényedjen, és az életéért könyörögjön Howori no Mikotónak. Mily idilli is a testvériség…

Toyotama Hime és Howori no Mikoto

Miután ez megtörtént, Toyotama Hime elment a férjéhez, hogy nála hozza világra gyermeküket. Szülés közben Howori megleste feleségét és ijedtében elmenekült… Nem, nem maga szülés látványa rázta meg, hanem hogy feleségéről kiderült, hogy valójában egy krokodil. 😀 Toyotama Hime szégyenében otthagyta a gyermeket és visszament a tengerbe. Húgát, Tamayori Himét küldte fel, hogy nevelje a fiukat.

E gyermek miután felnőtt, nagynénjét, Tamayori Himét vette el feleségül, akitől 4 gyermeke született, köztük történetünk utolsó főszereplőjével, Kamuyamato Iwarehiko no Mikotóval, ismertebb nevén Jinmu császárral (神武天皇).

Bátyjával, Itsuse no Mikotóval élt együtt, míg hódító hajlamai felszínre nem törtek:

“Mely helyen kellene lakni, hogy az [egész] országot békében kormányozhassuk? Úgy vélem, keletnek kellene mennünk.”
(Kazár 1982, 117)

Ezzel el is kezdődött kalandjuk, sorra hódoltatták be a népeket, haladtak egyre feljebb, Japán termékenyebb közepe felé. Egy csata során Itsuse no Mikoto életét vesztette. Egy másik csata során, mikor Jinmu és egész serege rejtélyes módon elájult, Amaterasu segítséget küldött leszármazottjának Takemikazuchi no Mikoto kardjának formájában, mivel az a kard már egyszer megbékítette a földi isteneket. Ez persze most sem történt másként. Ezután tovább folytatódott a hódítás városról városra:

„Miután [Kamuyamato-Iwarehiko-No-Mikoto] az ellenszegülő isteneket így szóval engedelmessé tette, a dacoló embereket pedig elkergette s elsöpörte, az Unebi melletti Kashihara (Tölgyes-Mező) palotában lakott és onnan kormányozta az országot.”
(Kazár 1982, 125)

Jinmu tennō

A legenda szerint Jinmu i.e.660 – i.e. 585-ig uralkodott. Ezzel az égi istenek fia, Japán első császára megalapozta a japán császári család több mint kétezer évig tartó (mondhatni) töretlen hatalmát. Bárhonnan került is Yamatóba a központi kormányzatot megteremtő uralkodó család, az istenektől való származtatás olyannyira zseniális húzás volt, hogy ezalatt a kétezer év alatt senki sem akadt, aki megkérdőjelezte volna ezt. Ez tette tehát lehetővé, hogy – az egész világon egyedülálló módon – Japán felett ugyanaz a család uralkodhatott a kezdetektől egészen 1945-ig.

---

[1] Ha az égiek embere helyett a valószínűleg nem nagy tömegű hódítókét értjük, azt kell vélnünk, hogy a fürkészésre előre küldöttek összebarátkoztak Izumo uralkodóival, benősültek és nem sokat törődtek küldőikkel. (Kazár 1982, 94)

[2] Az “égi” lak szó használata különös, mert Izumo lent a földön van. Az “égi” fogalom szerepeltetése alkalmasint annak a jele, hogy a hódító nép, ha lehetett, nem irtással, hanem részint szigorral, részint engedményekkel lett úrrá az országban. A jelen esetben egy földi istent felvettek az “égiek” sorába. (Kazár 1982, 100)

[3] Uji főnökök: a Yamato hatalom előtt Japán tulajdonképpen különálló kis országokból állt. Ezek élén a nemzetségfők, azaz uji főnökök álltak. Az, hogy ezek az égi istenek uji főnökök ősei, fontos része (egyik alappillére) a hatalom legitimálásának. Példának kiemelném a Nakatomi (későbbi Fujiwara) nemzetséget, akinek őse szintén egyike a Ninigi mellé adott 5 égi istenségnek. A Nakatomi klán volt a császári család fő támogatója a 645-ös puccs óta, melyben Nakatomi no Kamatari volt az, aki segített Nakano Ōe hercegnek (Tenji császár) leszámolni a Soga hegemóniával. Azzal, hogy az égi istenek közül „kaptak” őst, tulajdonképpen a szövetséget szilárdították meg a császár és a Nakatomi klán között. A magasabb rangú istenektől való származtatás tulajdonképpen egyfajta „jutalom”/kiváltság, amely elég volt ahhoz, hogy elfogadják és tiszteljék a császárt, mint a leghatalmasabb istenek leszármazottját.

[4] Okos, politikus elmét tükröz az a tény, hogy az égi istenek gyermekei nem vetették meg a földi istenek szebb gyermekeivel való házasságot. Ilyenformán a meghódított törzsek vezetői vérrokonságba kerültek az uralkodóházzal. És mert az ilyen házasságokból származó fiak és lányok már az égi istenek maradékainak sorába számítottak, lassanként megszűnt az ellentét hódító és hódoló között. (Kazár 1982, 24)

Felhasznált források:

(A Kojikiből vett részletek Kazár Lajos 1982-ben megjelent magyar fordításán alapulnak.)

– Totman, Conrad. Japán története. Budapest: Osiris, 2006.

– Kazár, Lajos (ford.). Ko-dzsi-ki ‘Régi történetek feljegyzései’. Sydney: Magyar Történelmi Társulat, 1982.

A világ születésétől az első császárig I. rész

Ígéretemhez híven most egy olyan cikkel készültem, amelyben arról olvashattok, hogy miként igyekeztek a mitológia által legitimálni a Yamato udvar hatalmát. Kétrészes cikksorozatomban szeretném elétek tárni a hatalom megszilárdításának útját a Kojiki alapján, kezdve a teremtéstörténettől egészen a legendabeli első császárig. Remélem, kedveteket lelitek a japán mitológia cseppet sem hétköznapi történeteinek olvasásában.

A Kojiki első fejezete az istenek születésével kezdődik, így szeretném én is ezzel kezdeni. Először öt isten született, akiket Koto-Amatsukamiként (別天津神) azaz Páratlan Égi Istenekként ismerünk. Utánuk hét újabb isten keletkezett, akiket az „Istenek Korának Hét Generációja” névvel illetnek. Közéjük tartozik Izanagi és Izanami is. Kettejüknek parancsolták meg, hogy szilárdítsák meg a vízen lebegő földet, majd megkapták az Ame no nubokót (天沼矛), a Mennyei Ékköves Dárdát, mellyel beledöftek a tengervízbe, jól megkavarták, majd mikor kiemelték, a hegyéről lecsöppenő sós víz megszilárdult és szigetté vált. Ez lett a Magától Megszilárdult Sziget, japánul Onogoro-jima. Erre leszálltak, és a következő felvezetéssel nekiláttak a szigetek gyártásának (szülésének):

Izanagi és Izanami megalkotják a Magától Megszilárdult Szigetet

„Aztán /Izanagi no Mikoto/ ezt kérdezte házastársától, Izanami no Mikotótól: „Miként van a te tested teremtve?” Ő pedig így válaszolt: „Akárhogy is van teremtve, van rajta egy hely, amely hiányos.” Erre Izanagi no Mikoto szólott: „Akárhogy is van az én testem teremtve, van rajta egy rész, amely túlságos. Ezért hát testem túlságosan fejlődött részét szeretném tested hiányosan fejlődött helyébe illeszteni, hogy ezáltal föld szülessék. Hajlandó vagy-e erre?” Izanami no Mikoto így válaszolt: „Beleegyezem.”.

Ezután az istenek nemzése következett, és meg kell hagyni, nagyon termékenyek voltak  egészen addig, amíg Izanami meg nem halt a Tűzisten, Kagutsuchi születésekor. De ezzel nem állt meg a születések sora: a világra jött istenségek is belefogtak az utódnemzésbe, továbbá Izanagi könnyéből is született isten, mikor Izanamit megsiratta. Haragjában levágta a Tűzisten fejét, véréből és holttestéből újabb istenek születtek. (Láthatjuk, hogy tulajdonképpen bárhogy születhettek istenek).

A 7. fejezet az alvilági történetet meséli el. Izanagi lement az alvilágba, Yomi no kuniba (黄泉の国, melynek pontos helye Iya, Higashi Izumo chō, Matsue City, Shimane¹) Izanami után, és kérte, hogy térjen vissza. Izanami azonban már evett az alvilági ételből, ezért nem mehetett, de mégis úgy döntött, hogy tesz egy próbát a hazatérés érdekében. Így hát elment tanácskozni az alvilág isteneivel, és kérte Izanagit, hogy addig várja meg kint, semmiképpen se nézzen rá. Azonban Izanagi türelmetlen volt, és benyitott a terembe, ahol látta, hogy felesége testén férgek nyüzsögnek, és úgy megijedt, hogy kereket oldott.

Úgy tartják, hogy ezen sziklák egyike lehetett az, mellyel Izanagi eltorlaszolta az alvilágból kivezető utat.

Részlet a Kojiki mangából, mely az alvilági történéseket jeleníti meg

Izanami emiatt megszégyenülve érezte magát, és férje után küldte a holtak birodalmának boszorkányait, a mennydörgés isteneit, és egy 1500 fős alvilági sereget. Izanagi menekült, különböző cselekkel próbálkozott, de az üldözés nem maradt abba. Végül egy barackfába botlott, bevárta üldözőit, majd megdobálta őket (három darab) barackkal, és ekkor mindannyian megfordultak és visszamenekültek. Ezt követően maga Izanami eredt a nyomába. Erre Izanagi egy óriási sziklát húzott az alvilág bejárata elé, így torlaszolva el az utat. A szikla két oldalán végleg búcsút mondtak egymásnak. Ezt követően Izanagi elment fürödni egy háromágú folyótorkolathoz, hogy lemossa magáról az alvilág tisztátalanságát.

Mondanom sem kell, hogy ez alatt is rengeteg isten született. Bal szeme mosásakor született Amaterasu Ōmikami (天照大神), jobb szeme mosásakor Tsukuyomi no Mikoto (月読の尊), orra mosása közben Susanō no Mikoto (須佐之男の尊). A büszke apa Amaterasura bízta a Magasságos Égi Mezőt (Taka-Ama no Hara/Takamagahara 高天原 ez tulajdonképpen a mennyországnak felel meg, ahol az égi istenek laknak), hogy ott uralkodjon, Tsukuyomira az Éjszakai Kormányzandó Országot, Susanōra pedig a Tengereket. Susanō nem teljesítette a parancsot, ő anyjához, Izanamihoz akart menni az alvilágba, erre Izanagi bedühödött és száműzte őt.

Susanō felment a Magasságos Égi Mezőre, hogy elújságolja Amaterasunak száműzetését, de rosszalkodni kezdett:

„… széjjelhányta Amaterasu Ōmikami által készített rizsföldek töltéseit és betemette az öntözőárkokat; aztán ürülékével több helyen bemocskolta azt a termet, amelyben Amaterasu Ōmikami a földek első termését ízlelte.”

 Amaterasu egy ideig mentegette öccsét, aki azonban még féktelenebbé vált. A szövőházas incidenssel (Susanō fordítva megnyúzott egy pónit és bedobta a szent szövőházba, mire a szövőnő úgy megijedt, hogy nemi szerven szúrta magát, amibe bele is halt) betelt a pohár Amaterasunál, és egy barlangba zárkózott. Ennek következtében minden sötétségbe borult, és örökös éjszaka uralkodott.

Számtalan Istenség tanácskozni kezdett, hogy mégis hogyan csalogassák ki a Napistennőt búvóhelyéről. Fémtükröt (Yata no Kagami 八咫鏡) és görbe ékszerekből álló füzért (Yasakani no Magatama 八尺瓊曲玉) készíttettek, melyet egy fára aggattak. Ame no Uzume no Mikoto táncot járt (ún. kagura, a hagyomány szerint ebből eredeztethető a japán dráma²) a barlang bejárata előtt, amibe végül úgy belejött, hogy többet villantott a kelleténél (ha értitek, mire gondolok… :)), mire a Számtalan Istenség egyszerre nevetett. Amaterasu kíváncsi lett és kinyitotta a barlang ajtaját, mire meglátta tükörképét, és ámulatában közeledni kezdett a fémtükör felé. A barlang szájánál lesben álló istenségnek így alkalma nyílt megragadni az istennőt, amíg egy másik varázsos szalmakötéllel el nem vágta a barlangba vezető utat. A sikeres akciónak köszönhetően újra világosság uralkodott, Susanō pedig elnyerte méltó büntetését: száműzték a Magasságos Égi Mezőről, és kárpótló ajándék benyújtására kötelezték.

Susanō ekkor lement a földre, melynek neve Ashihara no nakatsukuni (葦原中国), ahol legyőzte a nyolcfejű-nyolcfarkú sárkányt, Yamata no Orochit (八岐の大蛇). Még mielőtt hatalmas csatára gondolnátok elárulom, hogy a harc kimerült annyiban, hogy Susanō leitatta a sárkányt, majd mikor álomba zuhant, darabokra vagdalta azt. Egyik  farkában talált egy kardot, melyet odaadott Amaterasunak engesztelő ajándékként. A kard neve Kusanagi no Tsurugi (草薙劍), mely egyike a három császári regáliának (Amaterasu kicsalogatásához készült tükör (Yata no Kagami 八咫鏡) és görbe ékszerek (Yasakani no Magatama 八尺瓊曲玉) mellett). Úgy tartják, hogy a Kusanagit a Nagoyában található Atsuta szentélyben, a Yata no Kagamit a Mie prefektúrában található, Amaterasunak felszentelt Ise szentélyben, a Yasakani no Magatamát pedig Tokióban, a császári palotában őrzik.

Úgy gondolom egyszerre ennyi elég is lesz, de ne csüggedjetek, hisz hamarosan érkezik a második felvonás … 🙂

Felhasznált források:

(A Kojikiből vett részletek Kazár Lajos 1982-ben megjelent magyar fordításán alapulnak.)

¹”To the Underworld (Yomi-no-kuni) and back”
²Vihar Judit, A japán irodalom rövid története. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.), 9

– Kazár, Lajos (ford.). Ko-dzsi-ki ‘Régi történetek feljegyzései’. Sydney: Magyar Történelmi Társulat, 1982.

– Vihar, Judit. A japán irodalom rövid története. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.

– Shimane Prefecture. “To the Underworld (Yomi-no-kuni) and back” megtekintve: 2013. április 20.

冥府へ（黄泉の国）そして帰還 Part 1

A mitológia bölcsői

Első cikkünk mi másról is szólhatna, ha nem a mitológiát magukban foglaló ősi iratokról, a Kojikiről és a Nihonshokiról. Kezdjük azzal, hogy mi is pontosan a Kojiki:

Japán legrégebbre datálható, császári parancsra szerkesztett írásos emléke a Kojiki (古事記 “Régi dolgok feljegyzései”), mely Genmei császárnő (ur. 707-715) parancsára készült i. sz. 712-ben. Tartalmát tekintve az addigi japán mítoszokat és legendákat, Japán istenvilágát, történelmi és leszármazási adatokat, dalbetéteket, valamint a Japán-szigetek keletkezésének történetét öleli fel – ezek közül néhányat ismertetünk is későbbi cikkeinkben. E mű megírásának különféle okai voltak:

1) Egyrészt a buddhizmus (仏教) Japánba kerülésével szükség volt arra, hogy ősi vallásukat (神道Shintō) megnevezzék, és rendszerezzék, ezzel megkülönböztetve az újonnan bekerülő buddhizmustól.
2) Másfelől pedig politikai okai is voltak: az egységesített központi hatalom kiépítésére törekvő uralkodók a császárság legitimitásának ideológiai alapjait kívánták megteremteni, méghozzá úgy, hogy a shintō panteon csúcsára Amaterasu Ōmikamit (天照大神) emelték, akit a Yamato (大和) nemzetség védőistenségének neveztek ki. Hogy ez mégis hogyan történt, arról itt olvashattok bővebben.

A Kojiki keletkezése többlépcsős folyamat eredménye. Tenmu császár (ur. 672-686) volt az, aki az első lépést megtette a krónika megszületésének érdekében. Parancsba adta Hieda no Are nevezetű – a legenda szerint elképesztő emlékezőtehetséggel megáldott – alattvalójának, hogy memorizálja az addigi történelmi adatokat, leszármazási feljegyzéseket, elbeszéléseket, mítoszokat. Mielőtt a Kojiki elnyerhette volna végső formáját, Tenmu császár elhalálozott. Genmei császárnő volt az, aki újra felkarolta a krónika ügyét, és utasította Ō no Yasumarót, hogy írjon le mindent, amit Hieda no Are lediktál neki. Végül így született meg a 3 tekercsből álló Kojiki.

Az első tekercs tartalmazza Ō no Yasumaro előszavát, illetve az istenségekről szóló mítoszokat, kezdve az istenek megjelenésétől egészen a legendás Jinmu császárig (I.e. 660-585), aki a krónika szerint Japán legelső uralkodója volt.
A második kötet már az uralkodók tetteivel foglalkozik, Ōjin császárral bezárólag. Szerepelnek benne leszármazási adatok, történelmi események, illetve az uralkodók életével kapcsolatos információk.
A harmadik könyvben folytatódik a császárok története, mely Suiko császárnőével (ur. 593-628) ér véget.

A Kojiki Dr. Kazár Lajos fordításában olvasható magyar nyelven is. Én mindenkinek ajánlom, mert szerény véleményem szerint roppant szórakoztató… 😀

A Nihonshoki (日本書紀, más néven Nihongi, “Japán krónikája”) 720-ban született meg végleges formájában, csupán 8 évvel a Kojiki után. Hasonló céllal született (központi császári hatalom megerősítése), és rengeteg átfedés van a két mű között, bár néhol ellentmond egymásnak a két krónika (pl. évszámok). A Nihonshoki első fejezete szintén a mitológiára fókuszál, különböző változatait írja le Amaterasu Ōmikami születésének. A későbbiekben a Kojikit inkább vallási iratként, a Nihonshokit pedig inkább történelmi szövegként kezelték. Ez azért érdekes, mert mindkét mű megírásánál ugyanazokat a forrásokat használták fel: Császári feljegyzések (Teiki 帝紀), Ősi mitológia (Kuji 旧辞), Teremtéstörténet (Honji 本辞), habár a Nihonshoki ezeken felül kínai és koreai feljegyzések adatait is tartalmazza. Ebből következik, hogy a Nihonshoki jóval hosszabb, sokkal inkább történészeti jellegű írás, precízebb dátumozással. Továbbá, míg a Kojiki 628-ig, Suiko császárnő uralkodásával bezárólag követi nyomon a Japánban zajló eseményeket, addig a Nihonshoki 697-ig, Jitō császárnő (ur. 686-697) uralkodásának végéig teszi ezt.
A Nihonshokiban sokkal erősebben mutatkozik meg a kínai hatás, mind az írásmód (kínai nyelven íródott), mind pedig a tartalom szempontjából. A Nihonshoki dátumozásai helyenként hibásak, azonban mind régészeti leletek, mind az összevetések az akkori kínai és koreai krónikákkal azt mutatják, hogy a Nihonshoki rendkívül hiteles feljegyzéseket tartalmaz az ősi Japán egy hosszú periódusáról.

Felhasznált források:

– Totman, Conrad. Japán története. Budapest: Osiris, 2006.

– Kidder, Edward. A múlt születése – Az ősi Japán. Budapest: Helikon, 1987.

– ELTE BTK. “Ókori és keleti vallások”
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.vallasok/index.asp_id=29.html

– University of California at Berkeley. “Nihon shoki”
http://sunsite.berkeley.edu/jhti/Nihon%20shoki.html

– Shimane Prefecture. “Japanese Mythology”

『古事記』とは何か？